A Bronzérmes Lecsó

A "Hortobágyi" bejegyzésnél említettem, hogy párom (gyermekkori haverokkal csapatot alkotva és a szellemes "Jóbarátok" csapatnévvel) tavaly benevezett a helyi lecsófőző versenyre, ahol igen sok indulóból az előkelő 3. helyezést érte el. A bronzérmes lecsó egy egyszerűen fűszerezett rizses lecsó volt, melyet borsikafűvel ízesített, sült sertés combbal tálaltak, sült császárszalonna ágyon. A zsűrinek pont azok a lecsók ízlettek, amelyek nem voltak mindenféle (a lecsó egyszerűségéhez egyáltalán nem illő) különleges fűszerekkel telefőzve. A zsűrielnök pedig kétszer is szedett a borsikafüves húsból (ami 45 étel megkóstolása esetén bizakodásra adott okot...). A tálalás különlegességét és egyediségét Gyömrő város fűszerekből kirakott címere adta, amelyet nem csak a tálaló tálra készítettem el, hanem a főzősátrunk asztalára is kiszórtam (ugyanis külön pontozták a főzősátor környezetét és a minden induló által szépen elkészített "díszasztalt" is, amin a címeren kívül egy 5 kilós gyönyörű házi kenyér díszelgett, valamint egy zöldség csendélet -paradicsomból, paprikából, káposztából-, emellett elküldtük a gyerekeket mezei virágokat szedni, vissza is tértek egy szép kis csokorral, valahonnan kerítettünk neki egy vázát - ha jól emlékszem, valamilyen üveg volt- és ezeken kívül sóból és pirospaprikából kisebb halmokat szórtunk ki valamilyen mintában a hófehér terítőre).

A fiúk most először indultak főzőversenyen, igazából azért, hogy kellemesen, sztorizgatva eltöltsenek egy napot (imádom a sztorijaikat hallgatni, fogom a hasam a röhögéstől...hogy ezek mennyi hülyeséget, huncutságot, bolondságot követtek el...érdekes hallgatni ezeket a mára már családapákká "komolyodott" embereket a gyermekkori, együtt elkövetett csínyekről beszélgetni...szerintem a mi sátrunk volt a legvidámabb "barakk" a versenyen, amit valószínűleg a versenyzők között bizonyos időközönként végigjáró zsűritagok is érzékeltek...egyébként a zsűri is egyre jobb hangulatba került, mert -akár csak a többi versenyző- a mi fiaink is itatták őket a finom házi pálinkával, a minél előkelőbb helyezés elérése érdekében...). Szóval a verseny másodlagos szempont volt, így nem lett semmi túlstresszelve, szép nyugisan főtt a kaja, a tárcsán sült a császárszalonna, fogyott a pálinka, a sör, ment a duma ezerrel, majd tálaltunk, a zsűri elé került a kész étel és eljött az eredmény hirdetés pillanata is. A fiúk odamentek az eredmény hirdető színpadhoz, hogy megtapsolják a díjazottakat, mi lányok inkább a sátornál maradtunk. Aztán elkezdték mondani a csapat neveket az elért eredmények szerinti fordított sorrendben, vagyis hátulról. Sorolták, sorolták és még mindig nem hallottuk a "Jóbarátokat". Már a 35., 36., 37...csapatnál jártak és még mindig semmi...most már én is odamentem a színpadhoz, egyre reménykedve a jó eredményben. És akkor elértek a harmadik helyezett kihirdetéséhez, amely a "Jóbarátok" csapata lett! Ha láttatok már férfiakat örülni...az egyik sikított, a másik letérdelt, kezeit az ég felé nyújtva, a harmadik rohant a színpadra győzelmi öröm ujjongással (ő volt a párom...), a negyedik ölelgette az ötödiket...és mindenki arcán fülig érő mosoly húzódott! Meseszép pillanat volt! Én személy szerint akkor bőgtem el magam, amikor a férjem, a bronzérmeseknek járó sok díjjal a kezében, a színpadon állva megköszönte nekem a segítséget...

Az idén is szeretnének indulni, én már nézem a recepteket, ők pedig a főzésen kívül készülnek a "paraszt olimpiára" is, mely a lecsófőző verseny keretein belül kerül megrendezésre és mindenféle vicces feladatot takar (széna bála hordás vasvillával, feleségcipelő verseny talicskában, szalonna evés időre...). Szerintem jó kis móka lesz:)

A lecsó hozzávalóinak pontos arányára már nem emlékszem és tavalyi árakat sem tudok írni, de azért egy 5 fős adagot "elkészítek"...

Hozzávalók:

a rizses lecsóhoz:
1 kg hagyma
2 kg paprika
1 kg paradicsom
2 bögre rizs
só
olaj, piros fűszerpaprika őrlemény

a húshoz:
1 kg sertés comb
5 gerezd fokhagyma
olaj
só, bors
1 evőkanál borsikafű

10 közepesen vastag szelet császárszalonna

A lecsóhoz a paprikát mossuk meg, csumázzuk ki és vágjuk karikára. A hagymát tisztítás után szintén vágjuk vékony karikára. A paradicsomot mossuk meg, zöld részét vágjuk ki és szeleteljük kisebb kockákra (a fiúk a versenyen lehúzták a paradicsom héját is, hátha a zsűritagok közül valaki háklis rá).

Egy közepes bográcsban melegítsük fel az olajat és pároljuk rajta üvegesre a hagymát. Húzzuk félre a bográcsot, szórjuk a hagymára a pirospaprikát, keverjük össze, öntsük fel kevés vízzel és tegyük vissza a tűz fölé. Borítsuk hozzá a karikázott paprikát, sózzuk meg és öntsük fel vízzel (azt hiszem, hogy a paprika feléig öntötték a vizet). Főzzük addig, amíg a paprika kicsit összeseik, majd tegyük hozzá a paradicsomot és a rizst is. Megint sózzunk rajta egyet és ha szükséges, öntsük fel vízzel (ne sokkal, mert a paradicsom is levet fog engedni, viszont a rizs meg sok vizet be fog szívni, úgyhogy az a legjobb stratégia, ha állunk a bogrács mellett, gyakran megkeverjük az ételt és ha szükségesnek ítéljük, annyi vizet adunk hozzá, amilyen híg lecsót szeretnénk a végére). Addig főzzük, amíg a rizs megpuhul.

Közben a húst vágjuk kisebb kockákra. Egy másik bográcsbnan (vagy tárcsán, vagy egyszerűen a konyhai gáztűzhelyen) melegítsünk kevés olajat. Tegyük bele az aprított fokhagymát és pirítsuk 1-2 percig (vigyázzunk, hogy ne égjen le!), majd borítsuk hozzá a húst. Pirítsuk körbe, sózzuk és borsozzuk meg, majd szórjuk hozzá a borsikafüvet és a vizet fokozatosan, apránként adagolva főzzük puhára a húst. A legvégén, amikor az utolsó adag víz is elfőtt róla, pirítsuk még kicsit meg a húskockákat.

A császárszalonnát süssük szép pirosra vagy a hús sütése előtt, a bográcsban, vagy a tárcsán, vagy a konyhai gáztűzhelyen.

Az ételt a következőképpen tálaljuk: alulra kerüljön a sült császár, rá a rizses lecsó, a tetejére pedig a finoman ízesített hús. Díszítésnek használhatunk kevés hegyes erős paprikát, paradicsomot, zöldpaprikát és a tányér szélét megszórhatjuk piros fűszerpaprika őrleménnyel.