2012. július 23., hétfő

NYÁR - 17. hét - HÉTFŐ - Hagymás töltött tök


Most, hogy a gyerekek nyaralnak és nincsenek itthon, elővettem a kapros, tökös receptjeimet és örömmel válogattam ezen általam igen kedvelt alapanyagból készült ételek között. Sikerült egy szép, majdnem 1 kilós tököt beszereznem, ami kettőnknek elég nagy mennyiség, ezért úgy döntöttem, hogy kétféle ételt is elkészítek. Az egyik ez a hagymás töltött tök lett, a másik pedig a hagyományos rántott tök, amelyben annyi volt csupán a csavar, hogy a panírozáshoz használt tojásba kevés aprított kaprot szórtam és a kirántott tököt sütőben sütöttem meg.

Hozzávalók:

a hagymás töltött tökhöz:
fél kg tök 175 Ft
1 zsömle vagy 1 szelet kenyér 19 Ft
1 tojás 38 Ft
1 kis pohár tejföl 65 Ft
kb. 1 dl tej 15 Ft
1 kisebb fej vöröshagyma 10 Ft
fél csokor petrezselyemzöld 25 Ft
5-6 szál kapor
10 dkg császárszalonna 129 Ft
só, bors
kevés olaj
-------------------------------
összesen 480 Ft

A tököt hámozzuk meg, karikázzuk fel kb. ujjnyi vastagra és a szeletek magos közepét vájjuk ki. Az így kapott lyukas karikákat sózzuk meg és egyenlőre tegyük félre.

A zsömlét vagy kenyeret tördeljük apróra és öntsük rá a tejet. Hagyjuk 1-2 percig ázni, majd kezünkkel jól nyomkodjuk ki és morzsoljuk egy kisebb tálkába (a tejet ne öntsük ki, mert jó lesz a rántott tök panírozásához). Keverjük hozzá az apróra vágott hagymát, a tojást, az aprított petrezselymet, a sót és a borsot, valamint ha zsenge tököt használunk, akkor a kisebb kockákra vágott, tökből kivájt magos részt is. Jól keverjük össze.

Egy nagyobb hőálló tálat kenjünk ki vékonyan olajjal és terítsük szét benne a lyukas tök karikákat. Mindegyik közepébe púpozzunk a töltelékből. Locsoljuk meg a sóval és aprított kaporral elkevert tejföllel és szórjuk rá a kisebb kockákra vágott császárszalonnát is. (ha maradt még császárszalonna, azt tegyük a töltött tök mellé)

Az egészet toljuk forró sütőbe és süssük addig, amíg a szalonna szép pirosra sül a tetején.

a rántott tökhöz:
fél kg tök 175 Ft
só, bors
5-6 szál kapor
1 tojás 38 Ft
liszt
zsemlemorzsa
kevés olaj
-----------------------
összesen kb. 250 Ft

A tököt hámozzuk meg, vágjuk ujjnyi vastag szeletekre, ha nem zsenge tököt használunk, akkor magját szedjük ki, majd sózzuk és borsozzuk meg. Ezután praktikai okokból félbevágtam a tök karikákat, mert szerintem így több fér be egyszerre a tepsibe.

A töltött tök zsömle áztatásából kimaradt tejet keverjük habosra a tojással, sózzuk picit meg és keverjük hozzá az aprított kaprot. Két másik tányérba szórjunk lisztet, illetve zsemlemorzsát, majd a tök szeleteket a hagyományos módon panírozzuk ki (liszt-kapros tojás-zsemlemorzsa). 

A bepanírozott tököt tegyük olajjal kikent hőálló tálba és forró sütőben süssük ropogósra a panírt rajta (ez nem könnyű feladat, mert a tök pillanatok alatt megpuhul, mielőtt a panír ropogósra sülne...nekem is igazából a rántott tök egyik fele lett csak ropogós -az, amelyik érintkezett a tepsivel- de megfordítani már felesleges volt, mert a tök tökéletesen megpuhult...viszont cserébe nem tocsogott az olajban!)


TIPP: a rántott tököt el tudom képzelni valamilyen finom mártogatóssal (például ha nem a tojásba tettem volna a kaprot, akkor esetleg kevés sóval elkevert tejfölbe került volna és ezzel tálalnám a rántott tököt)

A két ételhez szándékosan (kalória megfontolásból) nem készítettem köretet.

2 megjegyzés: