2012. október 11., csütörtök

Zakuszka- vagy valami hasonló


Olyan régóta szemezek már a zakuszka receptekkel, épp itt volt az ideje a saját verziómat megalkotni. Igazából nem ismerem a hagyományos receptet, így kitaláltam egy hasonlót, olyan alapanyagokkal, amit szeretünk...:) (a lentebb írt hozzávalókból 1 liternyi zakuszka lett)

Hozzávalók:
4 db kápia paprika
1 közepes padlizsán
1 kisebb hagyma
2 gerezd fokhagyma
1 paradicsom
olaj
só, 2 babérlevél

A paprikát és a kés hegyével megszurkált padlizsánt forró sütőben süssük kb. 1 órán keresztül (a paprika felső héjának sötétbarnára kell sülnie, sütés közben forgassuk meg, hogy minden oldalán ez az eredmény szülessen). Ha kész, vegyük ki a sütőből és a paprikát mártsuk bele hideg vízbe, majd kihűlve hámozzuk le róla a felső, barnára sült réteget. A kihűlt padlizsánt szintén hámozzuk meg. Mindkét zöldséget vágjuk apróra kockákra.

Egy közepes serpenyőben melegítsünk olajat (ne sajnáljuk, mert a padlizsán sokat fel tud szívni magába) és dinszteljük meg rajta az apróra vágott hagymát a babérlevéllel együtt, majd adjuk hozzá a fokhagymát és pár perc pirítás után a szintén apróra  vágott paradicsomot (héját nem húztam le). Pároljuk addig, amíg a paradicsom összeesik, majd keverjük hozzá a paprikát és a padlizsánt. Sózzuk meg és főzzük 8-10 percig. Ezután vegyük ki belőle a babérlevelet és egy literes mérőedénybe beletéve pépesítsük csomómentesre az egészet egy botmixerrel. Ha szükséges, sózzuk meg. Pirítós kenyérre kenve fogyasszuk (én a panírozott rizsgolyóval együtt ettem, nagyon passzolt hozzá)


8 megjegyzés:

  1. Szia!Örülök,hogy rád találtam! Manapság nagyon nehéz kevés pénzből ,finom ételt készíteni, de nálad itt az élő példa!!
    Üdv Juditka!
    Nézzél be hozzám is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is nagyon örülök, hogy "egymásra" találtunk! Megnéztem a blogodat és remek recepteket találtam. Kettőt már ki is választottam, az egyik a "burgonyás rakott csirkemáj" (ez lesz ma a vacsora), a másik pedig az "Isteni almás krémes", amit hétvégén tervezek megsütni:)))

      Törlés
  2. Mi meg 10 litereket főzünk belőle egyszerre, mikor ilyen keveset is lehet:-)
    Idén már kétszer főztünk, tetemes mennyiséget belőle. Úgy gondolom, kevéssel is annyit kell pancsolni, mint a sokkal. És nagyon szeretjük:-)
    Ahány ház, annyi zakuszka. Én azért másképp készítem (van a blogomon, tavalyi), ahogy Anyukámtól láttam, de egész biztos, a tied is finom. Nem írtad, ízlett-e? Lesz folytatás?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Érdemes 10 litereket főzni belőle, mert nagyon finom! Persze a gyerekek csak elmentek mellette, kóstolás nélkül, a páromnak és nekem viszont nagyon ízlett!:)

      Törlés
  3. Régebb mi is nagy mennyiségben készítettük, most egy kilós adagot tettem el( mindenből 1 kg) fokhagymásan még nem kóstóltam, de biztos így is finom:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A mi családunkban senki nem készített zakuszkát (sem mamám, sem anyukám, sem anyósom...), így nem volt kitől ellesni a technikát, a mennyiséget, a hozzávalókat...stb. Ennek ellenére jól sikerült az első próbálkozás:)

      Törlés
  4. De jól jönne nekem is:) Tavaly próbáltam pár üveggel készíteni, finom lett nagyon, de irtó drága volt az itteni alapanyagokkal:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, ilyen esetben mérlegelni kell, hogy drágasága mellett megéri-e elkészíteni! AZ íze miatt biztosan....)

      Törlés