2012. december 12., szerda

Mézes mese-vonat


Ezt a mézeskalács vonatot kedd délután készítettük az elsős kisfiam osztályával (gyerkőcökkel, szülőkkel és a tanító nénivel). Az ötlet Csilla tanító nénitől származott, nevezetesen, hogy kellene az Adventi készülődés jegyében valami mézeskalács dolgot készíteni a gyerekekkel közösen. Több ötlet elvetése után (melyek között szerepelt házikó, puzzle, Adventi naptár - persze minden mézesből...) ez a mese-vonat maradt meg. Készítésében a gyerekek aktívan részt vettek, ők nyújtották ki a tésztát, az előre megrajzolt sablon mentén ők vágták ki a tésztából a vonat alakját, majd segítettek elkészíteni a cukormázat és végül díszítették gumicukrokkal az elkészült vonatot. Menet közben jutott eszünkbe, hogy csinálhatnánk egy fenyőfát is a mézestésztából! Melyhez szintén sablont készítettünk (különböző méretű csillag alakokat), a gyerekek kivágták, megsütöttük, majd hurkapálcára húztuk! Szerintünk nagyon szép lett! És külön dícséret illeti a gyerekeket a kitrató, szép munkájukért, valamint Csilla nénit is, hogy szabad idejében is szeretettel foglalkozik gyermekeinkkel!

Először egy nagy tepsi méretű alapot készítettünk (a mézestésztát az egyik anyuka gyúrta be előző este, nekünk már csak nyújtani kellett), majd az előre megrajzolt vonat sablon alapján kivágtuk a mintát (a vagon és a mozdony mérete: 5 cm magas és 10 cm széles). Az alapra a mozdonyon kívül három vagon fért rá. A megmaradt tésztából kivágtuk a fenyőfához szükséges csillagokat és köröket (a képen nem annyira látszik, de a csillagok között egy-egy kör alak helyezkedik el, hogy a fenyő még magasabb legyen, valamint a csillagok ne csússzanak egymásba). Minden csillag és kör közepét sütés előtt kiszúrtuk (csak egy kis lyukat ejtettünk), hogy a hurkapálcára fel tudjuk majd húzni őket. A megmaradt tésztából pedig kiszúrók segítségével a gyerekek mindenféle mintát készítettek: angyalkát, fenyőfát, csillagot....melyet szintén egy szülő által hozott dekor-tollal kidíszítettek.

Amíg a tészta sült és hűlt, addig megcsináltuk a cukormázat (2 tojásfehérjéből, kb. 35 dkg porcukorból és kb. 1 evőkanál étkezési keményítőből készült). A kihűlt alapra a cukormáz segítségével ragasztottuk rá a mozdony és a vagonok alját, majd szintén a cukormázat használva összeragasztottuk a mozdony és a vagonok alkatrészeit. Hagytuk kicsit száradni őket, majd jöhetett a díszítés. Az egyik szülő hozott bocskorszíjat, melyet sínként használtunk, egy másik szülő pedig Hupikék Törpikés pillecukorral kedveskedett, nos, ők lettek a vonat utasai...A majdnem három órás szorgoskodás alatt gyönyörű karácsonyi dalokat hallgattunk, így még jobban el tudtunk mélyülni Advent csodálatos hangulatában:)

A mű elkészülte után már csak egy dolgunk volt: behavazni az egészet, vagyis jöhetett a porcukor szórás!

Ezek után mondja azt valaki, hogy a gyerekek nem képesek csuda dolgokra...:)))

7 megjegyzés:

  1. Ez az egész vonat egy mese! :) Törpéletes lett, ahogy az utasok mondanák :)

    VálaszTörlés
  2. Drága, szorgos kis csillagok :-) Nagyon-nagyon ügyesek vagytok!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon ügyesek vagytok, jó lehetett együtt tevékenykedni a gyerekekkel! :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon ügyesek a gyerekek! :) Szerintem jó ötlet volt a vonat :)

    VálaszTörlés
  5. Köszönjük mindenkinek a kedves szavakat!:)))

    VálaszTörlés