2012. szeptember 22., szombat

ŐSZ-21. hét- SZOMBAT- Lecsós karaj



Anyukáméktól kaptam finom házi paradicsomot és paprikát (közülük sok almapaprika volt), melyből valamilyen lecsós ételt szerettem volna készíteni. Így jutott eszembe ez a hússal dúsított finom fogás, melyet egy nagyon jópofa kagyló tésztával tálaltam.

Hozzávalók:
80 dkg csont nélküli karaj 1278 Ft
liszt
2 vöröshagyma
kb. fék kg paprika
kb. negyed kg paradicsom
só, bors
borsikafű
kevés száraz fehérbor
olaj
1 csomag kisebb kagyló tészta

A húst szeleteljük fel vékonyan, majd enyhén klopfoljuk ki. A hússzeletek mindkét oldalát sózzuk, borsozzuk és szórjuk meg kevés borsikafűvel, majd hempergessük meg lisztben. Egy nagyobb serpenyőben melegítsünk olajat és süssük ki benne a hússzeleteket.

Közben a hagymát tisztítás után vágjuk félfőre és a hús sütése után maradt olajon pároljuk puhára. Ezután öntsünk rá a fehérborból (kb. fél dl-t), hogy a hús sütése közben lesült részek feloldódjanak. Borítsuk a boros-hagymás alaphoz a felcsíkozott paprikát, amit sózzunk meg és főzzünk félpuhára.

Közben a paradicsomot vágjuk kisebb darabokra és adjuk a félig megpuhult boros-hagymás-paprikás alaphoz. Megint sózzunk egyet és az egészet főzzük puhára. Ezután tegyük rá a lecsós alapra a kisült hússzeleteket és az egészet lefedve pároljuk együtt 5 percig.

A kész lecsós karajt a közben kifőzött tésztával tálaljuk.

2 megjegyzés:

  1. Ó, ezt nagyon-nagyon imádom! ...és milyen szép a színe. :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon gusztán néz ki!!! Én is szoktam főzni, mi is nagyon szeretjük.

    VálaszTörlés