2012. október 24., szerda

Mozart torta




Az egyik kedvenc tortánk, melyet Mohánál láttam meg még tavaly és amelyet most Dóri húgom szülinapjára készítettem el. Az eredeti receptet Mohánál tudjátok megnézni, én most kicsit változtattam rajta.

Hozzávalók egy 26 cm-es formához:

3 piskótalapot sütünk a következő alapanyagokból:
3*2 tojás
3*5 dkg cukor
3*6 dkg liszt
3*1,5 dkg kakaópor
3*1 kávéskanál sütőpor
3*2 evőkanál olaj
3*2 evőkanál víz
(a lisztet elkeverjük a kakaóporral és a sütőporral, az egész tojásokat legalább 10 percig habosítjuk a cukorral, majd a tál oldalán hozzácsurgatjuk az olajat és a vizet, majd kézi habverőre váltunk és azzal óvatosan beleforgatjuk a kakóporos lisztet a tojáskrémbe, a masszát végül sütőpapírral bélelt formába simítjuk és 200 fokon 12 perc alatt megsütjük... hagyjuk kihűlni)

a krémhez:
4 tojás
15 dkg cukor
2 flakon zöld színű mandula aroma
2 evőkanál liszt
2 dl tej
10 dkg vaj
(az egész tojásokat elkeverjük a cukorral egy kisebb lábosban, hozzáadjuk a lisztet, mandula aromát és a felmelegített tejet, majd alacsony lángon, állandóan kevergetve besűrítjük, hagyjuk teljesen kihűlni és végül beledolgozzuk a habosra kikavart vajat is - 16 teáskanálnyit tegyünk habzsákba)

a marcipán masszához:
25 ml víz
10 dkg porcukor
10 dkg nagyon finomra őrölt mandula
pár csepp mandula aroma (színtelen)
(a vízből és a porcukorból szirupot főzünk, amihez hozzáadjuk a mandulát és a mandula aromát is, jól eldolgozzuk és porcukorral bőven megszórt felületen masszát gyúrunk belőle, majd vékonyan kinyújtjuk)

nutella (kenhetőre melegítve)

a díszítéshez 5 dkg étcsokoládé

Az első piskóta lapot tegyük torta tálra és helyezzük rá a kinyújtott marcipánt. Fedjük be a másik piskóta lappal, amit kenjünk meg a nutallával. Fedjük be a harmadik lappal és kenjük meg a zöld krémmel (az oldalát is). A torta tetejét díszítsük ki a habzsákban lévő krémmel, illetve a felolvasztott étcsokival.

TIPP: azt a következtetést vontam le, hogy sokkal finomabb a torta, ha belülről is meg van töltve a zöld krémmel. Egyébként mindig úgy szoktam készíteni, most az egyszer tettem kivételt...kár volt. Viszont ha belülről is megtöltjük a tortát, akkor dupla mennyiségű zöld krémet készítsünk.




7 megjegyzés:

  1. Nyami...:-P Isten éltesse a Tesódat sokáig! :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép és főleg nagyon finom torta, imádom a marcipánt! :) Boldog szülinapot a Húgodnak, Isten éltesse sokáig! :)

    VálaszTörlés
  3. Boldog szülinapot a húgodnak:) Nagy kedvencem lenne nekem is, mert nagyon szeretjük a marcipánt. Éppen szülinapi tortát keresek én is, ez is bekerül a kalapba:)

    VálaszTörlés
  4. Tetszik a zöld krém a tetején. Nem is figyeltem eddig, hogy van zöld mandula aroma is.Nagyon jó!

    VálaszTörlés
  5. Húgom nevében is köszönöm a jókívánságokat! A tortáról pedig annyit, hogy érdemes kipróbálni, esetleg saját ötleteitekkel tovább fejleszteni!:)

    VálaszTörlés
  6. De klassz lett!!!

    Isten éltesse az ünnepeltet :-)

    VálaszTörlés
  7. Köszönöm szépen a jókívánságokat! Fergeteges volt a szülinapom, és a tortám is:D

    VálaszTörlés