2012. augusztus 10., péntek

NYÁR-18. hét-PÉNTEK - Rétegelt csuszatészta


Amolyan lassagne féle. A múltkori lecsós csusza olyan finomra sikeredett, hogy újrázást gondoltam.  A gyermekeimnek feltett szokásos "Mit főzzek ma?" kérdésre a szokásos "Lassagnét!" választ kaptam, így született meg a lassagne csuszatésztából étel, mely paradicsomszósszal, sonkával és sajttal van rétegezve.

Hozzávalók 5 főre (3 gyermek, 2 felnőtt):

20 dkg csuszatészta 139 Ft

1 kg paradicsom 289 Ft
1 kisebb fej hagyma 10 Ft
2 gerezd fokhagyma
olaj

bors
fél csokor petrezselyemzöld 25 Ft

20 dkg sonka 290 Ft

15 dkg sajt 210 Ft
----------------------------------
összesen 820 Ft

Először a paradicsomszószt készítsük el. Ehhez aprítsuk fel a hagymát és a fokhagymát, a paradicsomot pedig mosás után vágjuk kisebb darabokra. Egy közepes méretű lábosban hevítsünk kevés olajat, pároljuk meg rajta a hagymát, majd 1-2 percig a fokhagymát és borítsuk hozzá a paradicsomot is. Sózzuk és borsozzuk meg, majd hagyjuk a paradicsomokat teljesen szétfőni (ügyeljünk arra, hogy mindig legyen elég lé a paradicsom alatt, nehogy leégjen ) A tűzről lehúzva botmixerrel pürésítsük, majd a tűzre visszatéve szórjuk bele az aprított petrezselyemzöldet és forraljuk fel.

A csúzsatésztát főzzük ki sós vízben, szűrjük le, majd egy olajjal vékonyan kikent tál alját béleljük ki egy réteggel. Erre öntsünk rá a paradicsomszószból, majd megint egy réteg tészta jön. Erre kerül egy réteg sonka, majd tészta, majd megint paradicsomszósz, megint tészta...és így tovább, addig folytatva a rétegezést, amíg az összetevők elfogynak. A tetejét paradicsomszósszal és reszelt sajttal zárjuk le.

Toljuk forró sütőbe és kb. 10 percig süssük (a sajt elolvadjon, de az étel ne száradjon ki).

A langyosra hűlt ételt kockákra vágva tálaljuk.

2 megjegyzés: