2012. augusztus 27., hétfő

Nekünk a Balaton...


 Az idén is boldogan tettünk eleget húgom és sógorom balatoni meghívásának, így a hétvégén leutaztunk hozzájuk Pálkövére. Szinte minden évben sikerült itt velük eltölteni egy pár kellemes napot, annak ellenére is, hogy az idő nem mindig volt kegyes hozzánk. De ilyen jó társaságban nem telik, hanem repül az idő, essen akár eső, fújjon akár szél. Évek alatt a kedvességük, vendégszeretetük semmit nem változott, végtelenül hálásak vagyunk ezért nekik, nagyon jó érzés olyan helyre menni, ahol ilyen nagy szeretettel várnak. És nem csak húgom és sógorom, hanem sógorom szülei, Emese néni és Henrik bácsi, valamint bátyja, András is mindent megtesznek kényelmünkért, pihenésünkért! Hatalmas nagy köszönet érte! Az évek során annyi változás történt csupán, hogy egyre több gyermektől hangos a nyaraló. Hiszen nekünk van három gyerkőcünk, húgoméknak pedig megszületett a második baba is, aki nyaralásunk idején volt 6 hetes és őtőle volt legkevésbé hangos a ház: tüneményes kislány, a hangját alig lehetett hallani! Az éjszakákat szépen végigaludta és reggel 6 vagy fél 7 körül kezdett el mocorogni és jelezni, hogy ő bizony már éhes! Sajnos ez a hétvége is gyorsan eltelt, de ez a pár kép megörökítette a pillanatokat! Jó visszanézni őket...:)

a szombat ilyen borongósan indult...










...majd kisütött a Nap, de nem volt igazi strand idő, ezért átmentünk Révfülöpre hattyúkat etetni.
















  

Révfülöpön betértünk a Gomba étterembe, ahol életem egyik legfinomabb pizzáját ettem! Vékony, kemencében sütött, puha, mégis ropogós tészta, tökéletes ízesítés...Remek volt! Ajánlom mindenkinek, aki arra jár.

A mi gyermekkorunkból kimaradtak a balatoni nyaralások, legfeljebb a táborozások alkalmával jártunk a Balcsin (Káptalanfüred, Zánka, Zamárdi), férjemék pedig főleg Szegeden töltötték a nyarakat a cég üdülőjében, viszont sógoromék minden nyáron a Balaton partján időztek. A szülők 30 évvel ezelőtt vásárolták meg a telket, amelyre egy gyönyörű, háromszintes nyaralót építettek az évek alatt, saját kezűleg! Ismerik a környék minden zegét-zugát és szívesen meg is mutatják ezeket az eldugott kis helyeket, legyen szó akár egy part menti ösvényről, akár a legjobb borozókról! Mert ugye a Badacsonyban mi mást lehetne fogyasztani, mint azokat az isteni finom magyar borokat...Rengeteg szép gyermekkori, kamaszkori emlék köti sógoromat és bátyját a magyar táj eme gyöngyszeméhez!

Nagycsaládosként imádom a  kis pálkövei strandot, mert nem túlzsúfolt, inkább családias, barátságos és a csöndes nyugalmat a strand fölötti táborozók zsivaja sem tudja megzavarni.

Vasárnap délelőtt Tapolcán jártunk (szintén nem volt strandolásra alkalmas idő), ez a kép a belváros egyik étterme előtti hatalmas vízimalom kerekét mutatja. A vízben gyönyörű, színes halak úszkáltak (volt közöttük egy pár igen méretes példány is)

       






   Tapolca belvárosa.








És délután a várva várt fürdőzés...
     
a pici lány békésen aludt a babakocsiban, amíg a többi gyerkőc a fiúkkal pancsolt a vízben...

A nap végére jól elfáradtunk, jól bevacsoráztunk (az elkészített ételeket egy másik bejegyzésben mutatom be) és egy jó nagy sétát tettünk a parton...
                               

Így a végén mit is írhatnék igen frappánsan és kreatívan, mint hogy JÖVŐRE, VELETEK, UGYANITT...:)

                                  férjem elmaradhatatlan és gyönyörű pillanatképe egy pillangóról

3 megjegyzés:

  1. :) Örülök, hogy sikerült feltöltődnöd ilyen kellemes körülmények között! :)

    VálaszTörlés
  2. Olyan jó volt olvasni a soraidat, ha nem haragszol, picit én is feltöltődtem! :)

    VálaszTörlés
  3. Szép és hangulatos a beszámolód, nagyon szép napokat töltöttetek együtt:)

    VálaszTörlés