2012. május 17., csütörtök

TAVASZ - 11. hét - CSÜTÖRTÖK - Töltött paprika



Illetve inkább paradicsomos húsgombócnak mondanám, mert csak 4 paprikát töltöttem meg, hiszen a gyerekek nem szeretik, viszont az étel íze miatt szerintem kihagyhatatlan. Ebből az ételből mindig két napra való adagot főzök, mert nagyon szeretjük (illetve holnapra spárgát gondoltam, amit a gyerekek nem kedvelnek - mert még meg sem kóstolták - ez is indokolja a dupla adagot).

Hozzávalók:

80 dkg darált sertéshús 885 Ft
1 közepes fej hagyma 15 Ft
egy teásbögre rizs
só, őrölt bors
1 tojás 50 Ft

4 db szép tölteni való paprika 236 Ft

olaj
pár evőkanál liszt
1 liter paradicsomlé 289 Ft
1 kisebb sűrített paradicsom 45 Ft
só, cukor
----------------------------
összesen 1520 Ft

A rizst főzzük meg félig (térfogatával megegyező mennyiségű vízben főzzük meg, ami ebben az esetben 1 teásbögre).

Egy nagyobb lábosban tegyünk fel vizet forrni kevés sóval.

A hagymát tisztítás után vágjuk nagyon apróra és keverjük hozzá a darált húshoz a langyosra hűlt rizzsel és tojással együtt. Sózzuk, borsozzuk meg, majd töltsük meg a masszával a 4 db szárától és magjaitól megfosztott paprikát. A többi masszából formázzunk gombócokat.

A forrásban lévő vízbe tegyük bele a megtöltött paprikákat és a gombócokat is és kb. háromnegyed óra alatt főzzük puhára.

Közben készítsük el a rántást: serpenyőben hevítsünk olajat és kézi habverővel keverjünk el benne annyi lisztet, hogy ne egy csomós, hanem egy folyékony cuccot kapjunk. Pirítsuk kevergetve 2-3 percig, majd öntsük bele a paradicsomlevet. Ha felforrt, tegyük bele a paradicsompürét is, valamint kevés sót és cukrot. Főzzük sűrűre.

A megpuhult gombócokról öntsünk le annyi vizet, hogy a fazék alján azért maradjon két ujjnyi és öntsük fel a paradicsomos rántással. Hagyjuk felforrni, ha kell ízesítsük még sóval vagy cukorral, majd zárjuk el alatta a gázt.

Én imádom hozzá a hegyes erős paprikát, így azzal megszórva fogyasztottam.

9 megjegyzés:

  1. A legkedvencebb ételem!! Nyami... :-)

    VálaszTörlés
  2. Nagy kedvencem! Olyan szép a színe a fotódon... :P

    VálaszTörlés
  3. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen sokunknak kedvence ez az egyszerű kis fogás! Örülök neki:) És annak is, hogy dícséritek a fotót! Bevallom, a legnehezebb mutatvány számomra az elkészült ételek fotózása! Gyakran 10-15-ször fényképezem ugyanazt az ételt és még akkor sem vagyok elégedett az eredménnyel, de mielőtt teljesen kiborulnék, jön az én hős lovagom (a férjem), kiveszi egyre idegesebb kezemből a fényképezőgépet és elsőre elkattint egy szuper képet...ki érti ezt, ki érti ezt...én nem:)

    VálaszTörlés
  4. Jelentkezem én is, ne lepődj meg, nekünk is egyik nagy kedvencünk! A paprika nálunk sem annyira jön be, a gombóc annál inkább. Sós vízben főtt krumplival szokták kérni a gyerekek, imádják! :) És tényleg gyönyörűen fotóztad! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Hankka! A sós vízben főtt krumpli nagyon jó ötlet hozzá!...:)

      Törlés
  5. Nekem is nagy kedvencem, minden megoldásban szeretem.
    Tetszik ez a részletes ár szerinti felsorolás, nagyon ötletes ;-)
    Szerintem a fotózással többen vagyunk így, hogy elsőre nem sikerül.

    VálaszTörlés