2012. május 11., péntek

TAVASZ - 10. hét - PÉNTEK - Káposztás lepcsánka



...vagy tócsni, görhöny, ki milyen néven ismeri ezt az ételt, melyet most savanyú káposztát keverve a tésztához tettem érdekesebbé. A gyerekeknek viszont nem kevertem hozzá a káposztát, hanem a hagyományos lepcsánka mellé kínáltam. A káposztásba került még némi maradék medvehagyma is, tovább fokozva az ízeket.

Egyébként édes kis történet fűződik családunkban ehhez az ételhez: anyukám velem volt várandós, amikor a TV-ben látta elkészíteni ezt a finomságot. Olyan jól tálalták a végén a szakácsok, hogy igencsak megkívánta az ételt és apukám, igazi lovagként, szeretett volna várandós kedvese kedvében járni, ezért még aznap este elkészítette anyukámnak a lepcsánkát. Mondanom sem kell, hogy milyen sikere volt...mind az íze, mind pedig a gesztus miatt...Az első édes élmény után sokszor készült még nálunk ez a finomság, amit rendszerint apukám sütött meg nekünk. Véleménye szerint ő készíti el a legjobban azóta is:) Bár a vélemények megoszlanak a jó lepcsánka vastagságával kapcsolatban (anyukám a vékonyan készített, jó ropogósra sütött példányokat szereti, apukám viszont a vastagabb, kívül ropogós, de belül puha változatot), ez soha nem okozott problémát, mert mindkét variáció az asztalra került:) Azóta is apukám receptje alapján készítem, amit soha nem írt le, így a hozzávalók arányát is csak ellesni tudtam tőle, vagyis nem tudom pontosan leírni, de azért megpróbálom...

Hozzávalók:

kb. 1 kg krumpli 120 Ft
2 tojás 100 Ft
4-5 gerezd fokhagyma
só, bors
liszt
(3-4 levél apróra vágott medvehagyma)

kb. 15 dkg savanyú káposzta 30 Ft

olaj a sütéshez
------------------------------------
összesen kb. 350 Ft

A krumplit hámozás után reszeljük le felváltva a reszelő legnagyobb és legkisebb fokán. Keverjük hozzá a tojásokat, a sót, borsot, a zúzott fokhagymát, a medvehagymát, az apróra vágott savanyú káposztát és annyi lisztet, amellyel összeáll és sütés közben nem esik szét a massza.

Nagyobb serpenyőben hevítsünk bő olajat és a forró olajba tegyünk annyi krumplis masszát, amilyen vastag lepcsánkát szeretnénk sütni (az általam favorizált vastagság a képen látható:::). Fakanállal lapogassuk el a kívánt vastagságúra és mindkét oldalát süssük közepes lángon szép pirosra.

A megsült lepcsánkát tegyük tányérra és a felesleges olajat papírtörlőn itassuk le róla.

A savanyú káposzta fanok mellé is kínálhatnak még káposztát:)

Lehetőleg azonnal fogyasszuk, forró tea illik mellé:)

6 megjegyzés:

  1. Ilyet még sosem készítettem és a tied nagyon jól néz ki! Jó ez a kis családi sztori is mellé körítésnek! :-) Nálunk apu a palacsinta-király, abban ő a legjobb, bár már régen sütött nekünk. De majd szólok neki, hogy ideje lenne! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Éljenek a sütni-főzni tudó és szerető Apukák!...:) Kívánom, hogy még sokáig élvezhessétek Apukád finom palacsintáit! Ha legközelebb süti őket, gondolj rám...imádom a palacsintát:)

      Törlés
  2. Képzeld, mifelénk lapcsánka a neve, és imádjuk. Savanyú káposztával még nem próbáltam, nagyon finom lehet így is! :) És részemről apukáddal értek egyet, én is kicsit vastagabban szeretem, kívül ropogós, belül puha! Imádom! :) Ja, és nagyon guszta a képeiden, meg is éheztem! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kiscsaládommal mi is a vastagabbra szavazunk, de hogy Anyukámat ne sértsem meg, a ropogósat is úgy eszem, mint a kisangyal:)

      Törlés
  3. Mi tejfölt szoktunk rákenni! (Ha van..:) )
    Mindenhogy nagyon finom szerintem!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tejföllel elkevert savanyú káposztával enni sem lehet rossz...de sima tejföllel megkenve is tökéletes!

      Törlés