2013. január 24., csütörtök

Padlizsántornyok


Valami kímélő ételre vágytam zumba óra előtt. Először brokkolit gondoltam megpárolni, majd tejföllel, sajttal leszórva megsütni, de nem kaptam brokkolit. Viszont a padlizsánok olyan szépen mosolyogtak rám a pultról, hogy végül mellettük döntöttem. Gyors, kímélő, finom étel:)

Hozzávalók 6 db-hoz:

1 db padlizsán 300 Ft
só, bors
olaj

6 szelet csirkemell sonka 69 Ft
1 db paradicsom 52 Ft
1 kis pohár tejföl 98 Ft
1 gerezd fokhagyma
5 dkg sajt 89 Ft
kevés vaj a tál kenéséhez
-------------------------
összesen kb. 630 Ft

A padlizsánt mossuk meg, két végét vágjuk le, majd szeleteljük fel kb. fél cm-es karikákra. Serpenyőben melegített olajon süssük pirosra mindkét oldalát, közben sózzuk és borsozzuk meg.

A paradicsomot vágjuk szép vékony karikákra, a tejföl keverjük ki sóval és a zúzott fokhagymával.

Egy kisebb hőálló tálat kenjünk ki bőven vajjal és tegyünk bele 6 db padlizsánkarikát. A padlizsánokra helyezzünk rá egy-egy szelet sonkát, paradicsomot, sajtot, megint egy paradicsomot, majd fedjük be egy padlizsánkarikával. A tornyok tetejét bőségesen kenjük meg az ízesített tejföllel és reszeljünk rá a maradék sajtból.

Az egészet toljuk előmelegített sütőbe, ahol a sajt olvadásáig tartsuk az ételt. A tornyokat a sütés után maradt vajjal meglocsolva tálaljuk.


10 megjegyzés:

  1. Nagyon finom lehet,szeretem az ilyen kis fitt- nesz menüt:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye? Néha olyan jól esik az embernek és a lelket is megnyugtatja: ma tettem valamit az egészségemért!:)

      Törlés
  2. Elsőre, a képet látva azt hittem, hogy valami színes indiánerek. De igazad van, zumba előtt ez dukál, utána viszont jöhetne az indiáner, igaz? ;-)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Zumba utáni indiáner?!..ÓÓÓ, ne vígy engem a kísértésbe...:)

      Törlés
  3. Nagyon szépe lettek, én imádom a padlizsánt is, ha rajtam múlna minden nap ennénk:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ma már én is szeretem a padlizsánt, az abszolút favorit nálam a padlizsánkrém (főleg az erdélyi változat), amit képes lennék reggel, délben, este enni:)

      Törlés
  4. Nem vagyok nagy padlizsán-rajongó (konkrétan soha nem eszem, nem szeretem), de a képeid láttán elcsábulnék egy tornyocskára! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez olyan érdekes, mert én sem szerettem úgy 5 évvel ezelőttig a padlizsánt. Aztán jött a fordulat: megkóstoltam egy mennyeien finom muszakát, majd Erdélyben egy szintén remek padlizsánkrémet és azóta szeretem. Nem mondom, hogy gyakran készítek padlizsános ételt, de ha igen, akkor nagy adagban:)

      Törlés
    2. Képzeljétek, én a sárgadinnyével meg a sütőtökkel vagyok így, soha nem ettem meg őket, de az utóbbi egy-két évben igen. Tudjátok mit mondott az a szemtelen férjem amikor meglátta nyáron, hogy csipegetek (nagyban!) a sárgadinnyés-tálból: "Hiába, a korral megjött nálad a sárgadinnye-szeretet is!".... >:-(((
      :))))

      Törlés
    3. Lehet, hogy bizonyos dolgokhoz/ételekhez meg kell érni?! :)

      Törlés