2012. november 6., kedd

Szita Bence emlékére



Nagyon mélyen megérintett, ami ezzel a gyönyörű kisfiúval történt. Olyannyira, hogy nem telik el nap anélkül, hogy ne gondolnék rá. Arra, hogy mit szenvedhetett, hogy egyáltalán miért kellett szenvednie és meghalnia, hogy mit élhet át a családja, hogy milyen módon lehet egy ilyen szörnyű tragédiát feldolgozni, hogy milyen módon lehet elkerülni az ilyen eseteket....Kavarognak a fejemben a kérdések, melyekre választ még nem találtam. Olvasom a cikkeket, a véleményeket, könnyes szemmel nézem a kisfiúról szóló megemlékező kisfilmeket és teljesen megrendültem teszem fel a kérdést: Istenem, miért engedted, hogy ez megtörténjen???!!! Nekem is vannak gyermekeim, köztük egy Bencusom, egy ugyanilyen gyönyörű, vagány, tüsi hajú, kék szemű kissrácom, akinek a szemébe nézve minden nap ugyanezt az ártatlan, kisgyermeki szeretetet látom! Hogyan tud egy "ember", egy "anya" bántani egy gyereket? Felfoghatatlan. Megdöbbentő. Megbocsáthatatlan.

Legyen ez a bejegyzés egy háromgyermekes édesanya megemlékezése egy olyan kisfiúról, akinek fájdalmasan korán kellett elmennie. Egy olyan kisfiúról, akiről már soha nem derülhet ki, hogy milyen élete lehetett volna. Egy olyan kisfiúról, akinek egyetlen fényképét látva a szeméből áradó szeretettől megdobban az anyai szív...

"Mi is marad belőle?
A neve, hajának illata a hajkefén,
Egy Micimackó halott levele,
Egy véres rongy és ez a költemény.
A világ hatalom és értelem,
nem értem, mért tették ezt velem?!
Nem pörölök, élek és hallgatok
most angyal, ha vannak angyalok.

De itt lent minden unt és ostoba,
nem bocsátom meg senkinek, soha!"


Nyugodj békében Bencus...



1 megjegyzés: