2012. november 29., csütörtök

Adventi koszorúnk



Adventi koszorúnkat évek óta saját magunk készítjük. Összeülünk a gyerekekkel, kipakolom az asztalra a "hozzávalókat" (dió, toboz, gyertya, szalagok, ezüst és arany színű spray, szárított narancs- és/vagy citromhéj, szárazvirág, egész fahéj, gyöngyök...) és együtt kitaláljuk, megtervezzük, majd megalkotjuk az azévi koszorút. Közben az asztalon gyertya ég, a mécsestartóban illatosított olaj ontja szét illatát a lakásban, meghitt és nyugodt a hangulat. A szorgos kis kezek dolgoznak, mi pedig a párommal mosolyogva nézzük ezt az örömteli pillanatot...
                       

Most hétvégén ez az Adventi koszorú született. Szerintem gyönyörű lett. Most vasárnap már meg is kell gyújtanunk egy gyertyát rajta, majd a következőt...és így tovább, míg elérkezik a mindnyájunk által nagyon várt ünnep, tele meglepetésekkel, boldogsággal, szeretettel...Ja! És persze finom ételekkel:)))


Aki még nem készítette el az idei Adventi koszorúját, de szeretné saját maga megalkotni, annak remélem tudtam egy kicsit segíteni, pár ötletet adni. És nemcsak azért hálás feladat a saját magunk készítette bármilyen karácsonyi tárgy, mert a gyerekek szeme mindig felcsillan, ha a művükre néznek és minden hozzánk ellátogató személynek vagy az iskolában a tanító néninek örömmel újságolják, hogy milyen szépet alkottak (és zsebelik be a jól megérdemelt dicséreteket), hanem azért is, mert például az Adventi koszorúra minden évben csak a gyertyákat kell újból megvásárolni, hiszen az alap adott, pár szem dió, toboz, gyöngy, fahéj...stb. mindig akad otthon. Tehát amellett, hogy szép (mi más is lehetne, hiszen a saját gyerkőceink készítik!?...), még pénztárca-barát megoldás is. A bátrabbak a gyertyát is elkészíthetik otthon saját maguk, hiszen erre is van mód! Jó kézműveskedést:)

14 megjegyzés:

  1. Nagyon szép koszorút alkottak a gyerkőcök! Idén én is magam készítettem, zöld-fehér lett, szárított gyümölcsökkel, csudi klassz :) Már alig várom, hogy meggyújtsuk az 1. gyertyát :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Milyen gyümölcsöket szárítottál a koszorúdhoz? Mert én eddig leragadtam a narancs és citromnál...:)

      Törlés
    2. A narancson kívül még almát is tettem rá :) Az elve annak is ugyanaz, csak nagyon vékony szeletekre kell vágni. Többféle szárított fűszert is tettem rá, nagyon finom illatuk van :))

      Törlés
  2. Szép lett! A miénk is félig megvan már:-) olyan szép ez az ünnep!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Talán a legszebb ünnepek egyike és mi magunk még szebbé tehetjük! Ezért szeretem annyira:)))

      Törlés
  3. Nagyon szép lett, ügyesek vagytok! :) Nálunk is elkészült már, sőt, a gyerekek a munkahelyemre is készítettek egyet! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük! Jó érzés lehet a munkahelyen rápillantani a szorgos kis kezek munkájára:)))

      Törlés
  4. Szép lett, ügyesek vagytok és mennyivel másabb hangulata van az első gyertya gyújtásának is ha mi készítjük a koszorúinkat

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a gyerekek nevében is! Az első gyertya meggyújtásának jogáért állanó harc dúl a gyerekek között. Így az idén is egy kalapból húzom ki annak a gyerkőcnek a nevét, aki meggyújhtaja az első gyertyát-ezt találtam a legigazságosabb megoldásnak. A többiek pedig (hogy ne legyen nagy a szomorúság) az asztali gyertyák gyújtásának jogát kapják meg....:)

      Törlés
  5. Nagyon ügyi vagy! Szépséges lett :)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szép lett:) Mi most egy adventi tálat készítettünk a kislányommal. Illatos karácsonyi gyertyákat pedig maradék gyertyákból készítettünk, nagyon szuperek lettek, talán egyszer a blogra is felkerülnek:)További jó készülődést:)

    VálaszTörlés