2012. május 11., péntek

TAVASZ - 10. hét - SZOMBAT - Almás fahéjkocka



...melybe kevés darált diót is csempésztem. Azt gondoltam, hogy marad egy kevés másnapra is...tévedtem. Ebéd után öten szépen elfogyasztottuk a még langyos süteményt:)
Hozzávalók:

3 db savanykás alma 88 Ft
pár evőkanál sárgabarack lekvár
4 tojás 200 Ft
5 evőkanál porcukor
8 dkg vaj 71 Ft
6 evőkanál tej
6 evőkanál liszt
5 dkg darált dió
1 teáskanál őrölt fahéj
1 csapott teáskanál sütőpor
1 kávéskanál só
kevés citromlé

a tetejére fahéjas porcukor

a forma kikenéséhez vaj és liszt
-------------------------------
összesen kb. 500 Ft

Egy hosszúkás, szögletes tepsit kenjünk ki vajjal és szórjunk be liszttel.

A vajat olvasszuk fel és hűtsük ki.

A tojásokat válasszuk szét, a sárgáját keverjük fehéredésig a cukor felével és a sóval, majd apránként, felváltva adjuk hozzá a tejet és a sütőporral elkevert lisztet. Ezután csorgassuk bele az olvasztott, de már nem forró vajat és a fahéjat. Végül keverjük hozzá a darált diót és óvatosan forgassuk bele a tojásfehérjéből a maradék cukorral felvert kemény habot is.

A tésztát simítsuk bele a kikent tepsibe és 200 fokra előmelegített, forró sütőben süssük meg.

Közben az almákat hámozzuk meg és vágjuk cikkekre. Locsoljuk meg kevés citromlével.

A megsült tésztát borítsuk sütőlemezre és a tetejét kenjük be vékonyan a lekvárral, rakjuk rá az almaszeleteket, szórjuk meg a fahéjas porcukorral és csak annyi időre tegyük vissza a sütőbe, hogy az alma megszínesedjen, de még ne roskadjon össze.

7 megjegyzés:

  1. Ez hiper-szuper jól néz ki! :D :D Kíváncsi vagyok rá nagyon, szívesen megkóstolnám!!

    VálaszTörlés
  2. Jajj, most te kínzol engem! Ez fenségesen néz ki!!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon tetszik nekem is:) Faháj és alma, mindig nyerő páros. Nálunk sem maradt volna semmi másnara, az biztos:)

    VálaszTörlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  5. Bocsánat, de kétszer jelent meg a megjegyzésem:)

    VálaszTörlés
  6. Hát, nem csodálom, hogy hamar elfogyott! Nagyon jól néz ki, és biztosan finom is volt! :)

    VálaszTörlés
  7. Koszönöm mindenkinek a kedves szavakat:)

    VálaszTörlés