2013. április 25., csütörtök

Finn palacsinta eperszósszal


Trollanyunak köszönet a receptért, nekem pedig dicséret az elkészítésért. Mert mi az hogy sütőben sült palacsinta? Ez nem lehet! - gondoltam magamban először, elolvasva a receptet. De mégiscsak izgatta a fantáziámat, hiszen sütöttem már lángost sütőben (remek lett), valamint az intelligens krémes is milyen jól sikerült a végére (ami hasonló receptúra, mint ez a palacsinta), szóval miért ne próbáljam ki a gáz mellett egyenként sütve elég fárasztó folyamattal készülő hagyományos palacsintát így, új köntösbe burkolva? A gondolatot a megvalósítás követte és jelentem a végeredmény (ami minden fáradság nélkül készült) nagyon jó lett! Hozzá (a múltkor kimaradt) eperből készült finom szószt készítettem:)

Hozzávalók:
4 tojás
6 dl tej
10 dkg cukor
pici só
15 dkg liszt
4-5 dkg vaj
1 teáskanál vanília aroma

A tojásokat verjük habosra a cukorral, majd keverjük hozzá a lisztet, a sót, a tejet, végül az aromát. A vajat tegyük bele egy kisebb méretű hőálló tálba, toljuk forró sütőbe addig, amíg a vaj sercegni kezd. Ezután öntsük hozzá a palacsinta tésztáját és az egészet süssük aranybarnára a sütőben (a széle szépen fel fog jönni, teteje pedig meg fog pirulni).

A kész palacsintát a friss eperből főzött szósszal tálaljuk.

9 megjegyzés:

  1. Tőlem köszönet is, dicséret is! :))) Kipróbálós, nagyon is!

    VálaszTörlés
  2. Örülök, hogy ilyen gyorsan kipróbáltad:) Nagyon jó lett, az eper szósszal finom lehet. A tiéd sokkal vastagabbnak látszik, gondolom attól is függ milyen edénybeb sütjük.

    VálaszTörlés
  3. Érdekes finomság! Finom lehet az eperrel:-)

    VálaszTörlés
  4. Ennek a sós változata az angol yorkshire pudding. Az elkészítési mód azonos (forró zsiradékba öntés és megsütés)Csak gondoltam érdekes lehet mint információ :).

    VálaszTörlés