2012. december 20., csütörtök

Az idei karácsonyi menü

Nos, kezd végre összeállni az idei karácsonyi menüsor rám eső része (már említettem, hogy a menü nagy részét anyukám, anyósom készítik, nekem főleg a süteményeket kell prezentálnom, illetve azért szoktam készíteni egy-két finomságot), amit most megosztok veletek - egyenlőre képek nélkül. Hiszen az ételek még nem készültek el, de hátha tudok valakinek pár ötletet adni így is. Az ételek kinézetét a fantáziátokra bízom...:)

I. Apukám minden évben megfőzi karácsonykor is az aranyérmes halászlevét (legnagyobb örömünkre, ugyanis nincs az a mennyiség, amit el ne tudnánk tűntetni belőle...), természetesen az év során kifogott mezőtúri halakból.

Anyukám pedig megsüti a Mezőtúron nevelgetett kacsát, teljesen hagyományos módon (sózva, borsozva, sütőben ropogósra sütve). Ehhez a kacsasülthöz fogok készíteni egy nagyon finom köretet burgonyából, melyet már nagyon régen készítettem, de akkor nagy sikere volt. Itt az idő leporolni a receptet:)

Mustáros burgonya saláta kacsasülthöz:
Hozzávalók:
1 kg burgonya

öntet: 3 evőkanál mustár, 3 evőkanál dijoni mustár, só, 3 dl olívaolaj, 1 csokor újhagyma, angolzeller (a kétféle mustárt keverjük ki sóval, majd nagyon vékony sugárban öntsük hozzá az olajat folytonos keverés mellett, ezután keverjük hozzá a karikázott újhagymát ás angolzellert)

A burgonyát héjában főzzük meg, majd hűtsük ki és hámozás után karikázzuk fel. Tegyük bele egy nagyobb salátás tálba és a mustáros öntettel forgassuk óvatosan össze.

A kész salátát lehűtve tálaljuk.

II. A másik főétel a töltött süllő szokott lenni, ami az idén sajnos kimarad. Egyszerűen nem akadt horogra süllő, hiába pecáztak kitartóan apáék Mezőtúron. Ezért valami mást kellett kitalálni. Én pulykát javasoltam, mert igazából apán kivül mindenki szereti. A javaslatot a család elfogadta, pláne, amikor megtudták, hogy a már egyszer, egy évekkel ezelőtti karácsonyra elkészített pulyka receptről törlöm le szintén a port. Emlékeztek rá, hogy nagyon finom volt. A receptet egy televíziós műsorban Törőcsik Mari mondta el, aki (ha jól emlékszem) Hámori Barbarától tanulta és minden évben így készítei el a karácsonyi pulykát. Aki különlegesebb pulykaételre vágyik, annak mindenképpen javaslom ezt az ételt:)

Karácsonyi pulyka
Hozzávalók (arányokat nem tudtam felírni, mert annyira gyorsan mondta el a művésznő, de szerintem nagyot hibázni ezzel az étellel nem lehet, szóval érzéssel kell dolgozni...)

pulykamell
1 db piros chilipaprika
1 dl száraz fehérbor
bacon
füstölt sajt
tejföl
aszalt szilva
alma, narancs
cukor
olaj

A pulykát csíkozzuk fel, sózzuk meg. Olajon pirítsuk pár percig az apróra vágott chilit, majd öntsük fel a borral. Hagyjuk felforrni és ebben az olajos-fehérboros alapban fehéredésig pároljuk a pulykahúst. Ha készen van, vegyük ki és tekerjük egy szelet baconbe egy vékony szelet füstölt sajttal. A tekercseket tegyük hőááló tálba, tetejükön helyezzük el a karikára vágott gyümölcsöket.

Egy kisebb lábosban karamellizáljunk pár evőkanál cukrot, majd öntsük fel az olajos-fehérboros alaplével. Forraljuk fel és dúsítsuk pár evőkanál tejföllel. Sózzuk meg, forrlajunk rajta egyet és a kész mártást öntsük rá a gyümölcsös hústekercsekre. Reszeljünk még rá a maradék füstölt sajtból és az egészet toljuk forró sütőbe. Kb. 15-20 percig süssük. Főtt rizzsel tálaljuk.

A süteményeket tekintve még nem döntöttem. Akkora a választék, hogy nehéz kiválasztani a legfinomabbat:)



1 megjegyzés:

  1. Nagyon jó kis menü :) Kíváncsi vagyok hogy milyen süti/sütik mellett döntesz :)

    VálaszTörlés