2013. január 29., kedd

Ágnes torta (túrós madártej krém, málnakocsonyával)


Kisebbik sógornőmet köszöntöttük múlt hétvégén Ágnes nap és az ugyanerre a napra eső születésnapja alkalmából. Engem kért meg, hogy készítsem el a szülinapi tortáját, melyre meghatódva mondtam igent. A következő instrukciókat kaptam: legyen túrós a krém és gyümölcskocsonya fedje a torta tetejét (a gyümölcsök közül szóba jöhetett a málna, szeder, erdei gyümölcs, eper). Rövid gondolkodás után a madártej kockám krémjét gondoltam túróval dúsítva elkészíteni, amire egy málnaréteg került málnakocsonyával leöntve. A visszajelzések alapján remekül sikerült kis torta kerekedett a végére, amely pillanatok alatt el is fogyott. Másnap szívesen ettünk volna még a tortából kiscsaládommal, úgyhogy nemsokára folytatás következik...:)

Hozzávalók egy 26 cm-es kapcsos tortaformához:

a tésztához:
7 nagyobb tojás fehérje 266 Ft
7 evőkanál liszt
7 evőkanál porcukor

a krémhez:
7 tojás sárgája
7 evőkanál cukor
7 evőkanál liszt
2 teáskanál vanília aroma
fél liter tej 82 Ft
kb. 3 evőkanál vaj
25 dkg túró 259 Ft
+ kb. 2 evőkanál cukor

a tetejére:
30 dkg fagyasztott málna 599 Ft
kb. 2 dl víz
ízlés szerinti cukor
1 citrom reszelt héja 38 Ft
1 csomag málna ízű gyümölcskocsonyapor 329 Ft
--------------------------------------------------
összesen kb. 1700 Ft


A tésztához a tojásokat válasszuk ketté. A fehérjét kezdjük el felverni és ha félkemény, adjuk hozzá a cukorral elvegyített lisztet, majd verjük kemény habbá. A masszát simítsuk bele a sütőpapírral bélelt formába és 190 fokon süssük szép rózsaszínűre. Hagyjuk kihűlni, majd a sütőpapírt húzzuk le róla és tegyük vissza a tésztát a kapcsos formába.

 A krémhez a tojások sárgáját keverjük habosra a cukorral, majd adjuk hozzá a lisztet, vanília kivonatot és öntsük fel a megmelegített tejjel. Keverjük simára, majd alacsony lángon, állandóan kevergetve sűrítsük be. A gázról lehúzva keverjük hozzá a villával áttört, kevés cukorral ízesített  túrót. Teljesen hűtsük ki és csak ezután dolgozzuk hozzá a vajat. A kész krémet kenjük rá a tészta tetejére.

A fagyos málnát borítsuk bele egy kisebb lábosba, adjuk hozzá a vizet, a cukrot (kb. 2 evőkanál), a reszelt citromhéjat és pár perc alatt főzzük puhára. Ezután szűrjük le úgy, hogy a főzővízre szükségünk le, hűtsük ki és rendezgessük el a krém tetején.

A málna főzése után maradt, ízesített vizet egészítsük ki a gyümölcskocsonyapor tasakján található mennyiségre, majd szintén a tasakon található módon készítsük el a gyümölcskocsonyát. Hagyjuk langyosra hűlni és öntsük rá a málnaréteg tetejére. Tegyük a kész tortát hűtőbe, hogy a gyümölcskocsonya teljesen megdemedjen.

Ezután óvatosan távolítsuk el a tortagyűrűt és már tálalhatunk is. 

10 megjegyzés:

  1. Nem csodálom, hogy gyorsan elfogyott, nagyon tuti! :-)

    VálaszTörlés
  2. Hú de finom lehet, túrós, vaníliás, gyümölcsös, kedvencem lenne. Nagyon szép is, a gyümölcszselés torták mindig nagyon dekoratívak. A sógornődnek pedig boldog névnapot és boldog szülinapot egyben:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sógornőm nevében köszönöm a köszöntést:) A gyümölcszselés torták másik jó tulajdonsága a dekoratív megjelenés mellett: az íz!...:)

      Törlés
  3. Madártejszeletet már én is készítettem párszor, de ez a málnás -túrós verzió nagyon tetszik:)

    VálaszTörlés
  4. Ó, ez a madártej krém túróval turbózva, plusz a piskóta és a gyümölcsös réteg... hm, nagyon-nagyon finom lehet! :)

    VálaszTörlés
  5. Hűha, már a neve is igen ígéretes. Nagyon tetszik!

    VálaszTörlés