2013. július 29., hétfő

Túri szedres 2. (sütés nélkül)


A mezőtúri nyaralásokról már két írásban is beszámoltam (mezőtúri nyaralás, mezőtúri nyaralás 2.). Ez a nyár sem telhet el mezőtúri nyaralás nékül és anélkül, hogy a rengeteg most érő szeder felhasználásával valami finomság készüljön. Anyukám ezzel az egyszerű kis szedres finomsággal várt minket, ami a tavaly készült túri szedreshez képest sokkal egyszerűbb receptúra, de semmivel sem kevesbb ízértékű. Ajánlom kipróbálásra mindenkinek, aki ugyanúgy imádja ezt a gyümölcsöt, mint mi és aki ebben a kánikulában nem szeretné bekapcsolni a sütőt, ha valami kis édességre vágyik:)

Hozzávalók:
1 csomag négyzet alakú háztartási keksz

a krémhez:
1 nagy doboz 20%-os tejföl (jó sűrű legyen, így zselatin nélkül is összeáll a krém)
cukor vagy porcukor ízlés szerint
1 zacskó vaníliás cukor vagy 1 teáskanál vanília aroma
1 citrom reszelt héja
egy szép adag megmosott friss szeder

tetejére csokimáz (4 evőkanál cukrozatlan kakaópor 4 evőkanál porcukorral és 1 evőkanál olajjal elkeverve, majd annyi forró vízzel simára keverve, amennyivel egy nem túl folyós máz keletkezik)

Egy kisebb tepsit rakjunk ki egy sor keksszel, majd fedjük be a krémmel, amihez a végén hozzáadtuk a szedret is. A krémre megint egy sor keksz kerüljön. A felső réteg kekszet pedig vonjuk be a csokimázzal. A kész édességet tegyük hűtőbe pár órára és csak ezután vágjuk keksz méretű kockákra.

2013. július 24., szerda

Illéskrisz méltán híres meggyes pitéje



Méltán híres, leteszteltük. Megsütöttem, hagytam kicsit hűlni és azt vettem észre, hogy Bencus ötpercenként megy ki a konyhába egy-egy szelet sütiért, tapasztalati úton megvizsgálni (azaz kóstolgatás útján meggyőzödni), hogy eléggé kihűlt-e már:) Nap végére 3 szelet süti maradt összesen, amit sikerült a hűtő legmélyére elrejtenem a másnapi tízórainak.

Hozzávalók:
a tésztához:
fél kg liszt
fél csomag sütőpor
1 tojás
1 tojássárgája
20 dkg vaj
2 evőkanál zsír
1 csipet só
kb. 2 evőkanál habtejszín
1 citrom reszelt héja

töltelék:
1 üveg magozott meggybefőtt
7 dl meggylé (a meggybefőtt leve vízzel vagy rostos meggylével feltöltve)
2 csomag vaníliás pudingpor
4-5 evőkanál cukor
1 teáskanál vanília aroma
csipet fahéj

a megmaradt tojásfehérje kevés cukorral kemény habbá verve

tetejére tej


A tészta hozzávalóit gyúrjuk össze, majd tegyük fél órára hűtőbe.

A pudingporokat keverjük csomómentesre 16 evőkanál meggylével, öntsük hozzá a többit meggylét is, ízesítsük a cukorral, fahéjjal, vanília aromával és állandó kevergetés mellett, alacsony lángos sűrítsük be. Zárjuk el alatta a gázt és keverjük hozzá a leszűrt meggybefőttet is. Hagyjuk kihűlni.

A tésztát osszuk két egyenlő részre és lisztezett felületen nyújtsuk ki. Az egyikkel béleljük ki a tepsit, kenjük rá a meggyes tölteléket, erre kerüljön a keményre vert fehérje, majd az egészet borítsuk be a másik kinyújtott lappal. Szúrkáljuk meg a felső lapot egy villával, kenjük le a tejjel és 180 fokos sütőben süssük aranyszínűre.

Hűtsük ki és tetszőleges formára vágva tálaljuk.

TIPP: meg lehet szórni az elkészült és kihűlt süti tetejét porcukorral. A gyerkőceim a tejszínhabot hiányolták mellőle:)


2013. július 22., hétfő

Gyerekgolyó


Aki figyelemmel kíséri Stahl Judit főzőműsorát, annak ismerős lehet ez a recept. Két dolog miatt neveztem el gyerekgolyónak ezt a tulajdonképpeni fasírtot. Egyrészt csupa olyan hozzávalóból készül, amit a gyerekek imádnak! Másrészt pedig ők is könnyedén el tudják készíteni. Külön praktikuma az egésznek, hogy olajjal kikent muffinformában sül meg a fasírt, nem pedig bő olajban. Így egészségesebb a produktum és nem kell órákig szellőztetni a lakásban...


Hozzávalók:
a fasírthoz:
1 kg darált sertéshús (vagy csirke, pulyka, ízlés szerint)
1 nagy fej vöröshagyma nagyon apróra vágva és kevés olajon megpárolva
4 gerezd fokhagyma zúzva
2 sárgarépa megtisztítva, apró kockákra vágva és sós vízben félpuhára főzve
1 csokor petrezselyemzöld felaprítva
1 tojás
só, bors
kevés borsikafű

a fasírtok közepébe 1-1 kocka keményebb sajt (ementáli, trappista, chedar...ízléstől és pénztárcától függően)

a fasírtok hempergetéséhez levés zsemlemorzsa reszelt sajttal elkeverve

olaj a muffinforma kikenéséhez

A fasírt hozzávalóit jól dolgozzuk össze, majd formázzunk belőle akkora gombócokat, hogy azok teljesen kitöltsék a muffinsütő horpadásait (nekem ekkora mennyiségű húsból 16 db nagy gombócom lett). Mindegyik gombóc közepébe rejtsünk el egy kocka sajtot, majd a megtöltött gombócot forgassuk meg a sajtos zsemlemorzsában, végül pedig tegyük bele az olajjal kikent mufffinsütőbe. Tetejüket spricceljük meg olajjal, majd az egészet toljuk forró sütőbe és süssük készre.

Én a kisült gombócokat (közkívánatra) krumplifőzelékkel tálaltam.


2013. július 19., péntek

Húsos pite


Kiscsaládom körében jelenleg az abszolút pizzakedvenc a bolognai pizza, amelynek a feltétje egy nagyon finom darálthúsos ragu, jó sok sajttal megszórva. Pizzát otthon nem szeretek sütni, mert szerintem nagyon fontos szempont a jó sütő, az enyém pedog egyáltalán nem mondható sem jónak, sem újnak, viszont szerettem volna kedveskedni a gyerkőcöknek és a páromnak a kedvencükkel vagy legalábbis valami hasonlóval. Átböngésztem a receptjeimet és rátaláltam Hankka húsos pitéjére. Tökéletes választásnak tűnt és tökéletes is lett! Ropogós tészta és a finom besamel mártással bolondított darálthús...mennyei...:)

Hozzávalók:
tészta:
40 dkg liszt
25 dkg margarin
1 teáskanál só
1 teáskanál cukor
1 tojás
fél dl tej

töltelék:
5 dkg füstölt szalonna kisebb kockákra vágva
kevés olaj
fél kg darálthús (sertés, marha, csirke, pulyka, ízlés szerint)
1 fej vöröshagyma apróra vágva (vagy póré, esetleg újhagyma, ízlés szerint)
2 gerezd fokhagyma aprítva
1 héjától megfosztott paradicsom kisebb kockákra vágva
só, bors
bazsalikom
1 babérlevél

a besamelhez:
1 kisebb fakanálnyi vaj
liszt, amennyit a vaj felvesz
annyi tej, amilyen sűrű mártást szeretnénk

5 dkg reszelt sajt (kihagyható)

tetejére kevés tej (vagy felvert tojás)


A lisztet vegyítsük össze a sóval, a cukorral, vagdossuk bele a margarint és az egészet gyúrjuk morzsás állagúra. Tegyük hozzá a tojást, a tejet és jól dolgozzuk össze. Tegyük hűtőbe addig, amíg a húsos töltelék elkészül.

Ehhez a szalonnát kevés olaj hozzáadásával süssük zsírjára, majd pároljuk meg benne a hagymát és fokhagymát. Borítsuk hozzá a húst, sózzuk, borsozzuk és fehéredésig pirítsuk. Ezután keverjük hozzá a paradicsomot, a bazsalikomot és a babérlevelet és kb. fél dl vizet aláöntve főzzük puhára.

A besamel mártáshoz egy kisebb lábosban hevítsük fel a vajat, majd kézi habverő segítségével keverjük el benne a lisztet (csomós állagúnak kell lennie). Egy perc pirítás után öntsük fel tejjel (közben a kavargatást egy percig se hagyjuk abba, így teljesen csomómentes lesz a mártásunk), majd még annyi tejet adjunk hozzá, hogy a mártás ne legyen túl sűrű (de túl híg sem). Sózzuk meg, forraljuk fel és készen van.

A tésztát felezzük el és lisztezett felületen mindkettőt nyújtsuk ki a piteformánknak megfelelő méretűre. Az egyikkel béleljük ki a formát, tegyük rá a húst (nem kell kihűteni), locsoljuk rá a besamel mártást, szórjuk meg a reszelt sajttal, majd fedjük be a másik lappal. A felső lapot éles késsel vágjuk be pár helyen, kenjük meg a tejjel és 180 fokon süssük aranyszínűre.

Még forrón tálaljuk. Kínálhatunk mellé paradicsomsalátát.

2013. július 17., szerda

Basbaussa - arab grízes süti


Egy tuti, könnyen elkészítehtő sütemény Kétcicától. Túl sok bevezetőt nem írok hozzá, inkább kipróbálást javaslok. Az eredeti receptben egy mascarpone krém került a süti tetejére (amely egyébként el is hagyható, anélkül is remek az íze...), nálam pedig a Kulka János féle citromkrém került rá. A gyerekek kérésére finom, édes, magyar őszibarackkal díszítettem:)

Hozzávalók:

tészta:
5 dkg olvasztott vaj
25 dkg gríz
2 citrom reszelt héja és leve
25 dkg joghurt
2 tojás
15 dkg cukor
fél csomag sütőpor
5 evőkanál kókuszreszelék

bevonat:
1 citrom leve
1 dl víz
5 dkg cukor

krém (elhagyható):
eredetileg 10 dkg mascarpone, 3 evőkanál porcukor, fél citrom héja és pár csepp citromlé, 1 evőkanál kókuszreszelék

díszítésnek őszíbarack

Vajazzunk ki egy kisebb tepsit (33*28-as), a többi vajat olvaszsuk fel. A joghurtot, tojást, citromhéjat és levet, a cukrot, a sütőport, a grízt és a kókuszreszeléket jól dolgozzuk össze, majd öntsük hozzá az olvasztott vajat. Keverjük jól el, majd az egészet lefedve pihentessük 30 percig. Ezután öntsük bele a kivajazott tepsibe és 180 fokon süssük addig, amíg aranyszínű lesz a teteje.

A bevonathoz a vízben keverjük el a cukrot és a citromlét, forraljuk 5 percig, hűstük langyosra és locsoljuk rá a forró sütemény tetejére. Az elkészült édességet hagyjuk a tepsiben kihűlni. Ha kihűlt, kenjük rá a citromkrémet és díszítsük ki az őszibarack darabokkal.

TIPP: az őszibarack darabokat belekeverhetjük a citromos krémbe is.

2013. július 15., hétfő

Shakshuka - a Közel - Kelet lecsója

 Ha nyár, akkor lecsó. Minden formában: tökösen, tojásosan, kolbásszal, hús mellé...és még hosszan lehetne sorolni ennek a finom nyári ételnek a variációit. Most egy olyan receptre bukkantam Limaránál, amely azonnali elkészítésre ösztönzött. Mert egyetlen apró trükkel valami különleges ígérkezett. Ez az apró trükk pedig nem más, mint az, hogy a fortyogó lecsóba a végén beleütünk egy-egy tojást, amely a forró, ízletes lében tükörtojássá sül. És tényleg! Egy apró észrevétel, amelyre következő alkalommal figyelni fogunk: akkor látványos a tükörtojás az étel tetején, ha nem hagyunk sok levet a lecsón. Mert ha túl sok a lé alatta (amelyet egyébként isteni kitunkolni a finom fehérkenyérrel...), akkor a tojás leszáll a lecsó aljára (ez az ízén egyáltalán nem változtat, csak nem olyan látványos a végeredmény). Aki nem tudja elképzelni az ízletes lecsóban sült tükörtojás ízét (mennyei!!!!), annak mindenképpen kipróbálást javaslok:)

 Hozzávalók egy közepes méretű bográcshoz:
(Limara különleges ízvilágot ért el valószínűleg a római köménnyel, köménnyel, kurkumával, vörösborecettel, mángolddal, mézzel, csilivel, kaliforniai paprikával, korianderzölddel, én egy teljesen hagyományos lecsót készítettem. Most. Legközelebb megpróbálkozom Limara eredeti ízvilágával is:)...annyi különlegességet csempésztem a lecsóba, hogy a végén került hozzá egy kis sült paprika is, ami alufóliába csomagolva sült pár percig a parázson... )

2 kg paprika
1 kg paradicsom
fél kg hagyma
zsír
pirospaprika

5 db paprika alufóliába csomagolva és parázson megsütve, majd kibontva, a barnára sült külső héja lehúzva, a megmaradt húsa felkockázva

6 tojás
díszítésnek petrezselymzöld

Tegyünk a bográcsba egy jó nagy fakanálnyi zsírt és olvasszuk fel a tűzön. Közben a hagymát vágjuk félfőre és pároljuk jó puhára a zsírban (én azt szeretem, ha a hagyma már szinte majdnem karamellizálódik a zsírban), majd szórjuk rá a pirospaprikát. Jól keverjük el és öntsük fel azonnal kevés vízzel (hogy a paprika ne égjen meg). Ezután tegyük hozzá a megmosott, kicsumázott és csíkokra vágott paprikát. Sózzuk meg, öntsünk alá pár dl vizet és hagyjuk rotyogni. Közben a paradicsomok héját húzzuk le és szeleteljük fel. Amint a paprika félpuhára főtt, tegyük hozzá a paradicsomot is. Ha szükséges még sózzuk meg és főzzük készre (mi úgy szeretjük, ha a paprika nem főtt szét teljesen).

Az elkészült lecsót hagyjuk a tűz fölött (figyeljünk arra, hogy nagy láng legyen, vagyis forrjon a lé) és egészen közelről üssük bele a tojásokat. Ezután csak addig tartsuk a kész ételt a láng fölött, amíg a tojás megsül benne.

Ezután vegyük le tűzről az ételt, keverjük hozzá a sült paprika darabokat és ahol a tojások belesültek, ott szórjuk meg az aprított petrezselyemzölddel.

Friss kenyérrel tálaljuk.

TIPP: a sült paprika darabokat nem muszáj belekeverni az egész lecsóba, elég a tányérra szedett adagot gazdagítani vele


2013. július 12., péntek

Zebrakocka - sütés nélkül



Micsoda kincseket talál az ember, ha néha szörföl a neten...Ez az isteni, nyári recept, amihez nincs szükség a sütő bekapcsolására, az egyszerű, gyors receptek oldalról van és egyből kiscsaládom kedvence lett. Aki szereti a kekszes alapú édességeket (például a keksztekercset), az rajongani fog a következő receptért:)

Hozzávalók:

tészta:
fél kg darált háztartási keksz
5 evőkanál kakaópor
3 evőkanál baracklekvár
1 teáskanál rum aroma
5 dkg vaj
5 evőkanál porcukor
kb. 3-4 dl tej

(vagy a sportszelet kocka remekül bevált tésztája)

krém:
3 dl tej
3 evőkanál liszt
1 teáskanál vanília aroma
5 evőkanál porcukor
5 dkg vaj
15 dkg kókuszreszelék
(TIPP: keverhetünk a krémbe magozott meggyet is, szerintem tökéletesen kompenzálja az édes ízt a savanykás meggy...)

máz:
10 dkg étcsoki
1 evőkanál olaj



Először a krémet készítsük el, mert hűlnie kell. A tejet keverjük simára a liszttel, adjuk hozzá a kókuszreszelék felét és alacsony lángon, állandó keverés mellett sűrítsük be. Hagyjuk teljesen kihűlni, majd keverjük el benne a vanília aromát, a cukrot, a maradék kókuszreszeléket és a vajat.

A tésztához melegítsük meg a tejet és keverjük el benne a cukrot és a vajat (mindkettőnek fel kell oldódnia). A darált kekszet vegyítsük össze a kakaóporral, a lekvárral, a cukros-vajas tejjel és a rum aromával. Jól dolgozzuk össze, majd osszuk három egyenlő részre a masszát. Egyenként mindegyiket nyújtsuk ki porcukros felületen (vagy sütőpapíron - én az utóbbit javaslom, mert sütőpapírral együtt könnyebb a vékonyra nyújtott tésztát a tepsibe beletenni...).

Az első tésztalapot tegyük a tepsibe, kenjük meg a krém felével. Helyezzük rá a másik lapot, kenjük meg a maradék krémmel, végül borítsuk be a harmadik lappal. Az egészet vonjuk be a gőz fölött felolvasztott és olajjal elkevert étcsokival, majd az elkészült édességet jól hűtsük le és csak ezután vágjuk kisebb-nagyobb kockákra.

Az eredeti recept egy 20*30-as tepsit írt, nekem valamivel nagyobb a tepsim, ezért nem lett magas az elkészült édesség.

2013. július 10., szerda

Parfék a forró nyári napokra...


Gyermekeim kedvenc hideg édességei között első helyen a parfék szerepelnek, amivel rendszeresen meg is lepem őket. Készítettem már szedreset, őszibarackosat, ribizliset. A következő a Hankkánál látott citromos parfé narancsöntettel lesz. Az elkészítéséig pedig jöjjenek az eddigi kedvencek:)

szedres parfétorta


2013. július 5., péntek

Meggyleves fehérjegaluskával


Semmi extra, csak egy jó hűvös meggyleves a forró nyári napokra. Az "extra" annyi benne, hogy a szintén jól lehűtött, szintén a forró nyári napokban igen jól eső madártejhez készült tojásfehérje galuskákat használtam levesbetétként. Nagyon jól illett hozzá! A meggyet frissen szedtük, a madártejbe pici citrom ízesítés került, szóval a végeredmény egy csábítóan friss nyári leves lett:) TIPP: teller-cake Zsuzsinál a habgaluska a citromon kívül fahéjas ízesítést is kapott, ami remek ötlet:)


2013. július 3., szerda

Sajtos rúd Nr. 2.


Imádjuk a sajtos rudat! Nekem is van egy isteni receptem, gyakran használom. Annyira bevált, hogy nem is keresgéltem másikat helyette. Aztán nemrég a 8. osztályból ballagó Nagylányommal és osztálytársaival szerenádozni voltunk és az egyik tanárnőnél megkóstoltam az ő sajtos rúdját. Húúú, nagyon finom volt! El is kértem a receptet, meg is sütöttem, mindjárt dupla adagban. Az ő változata élesztős, vagyis keleszteni kell, az én eddig használt verzióm kelesztés nélküli. Próbáljátok ki mindkettőt, aztán hozzatok döntést arról, hogy melyik finomabb. Én nem tudtam eldöntenii:)


Hozzávalók (dupla adaghoz):

1 kg liszt
30 dkg zsír
25 dkg margarin
2 tojás
5 dkg élesztő
2 dl tejföl
2 csapott evőkanál só

tetejére 1 felvert tojás (vagy tej) és reszelt sajt (vagy különféle megvak pl. szezámmag, lenmag, köménymag...)

Az eredeti recept szerint a hozzávalókat össze kell keverni úgy, hogy az élesztőt nem futtatjuk fel, majd a tésztát pár órára hűtőbe kell tenni. Én felfuttattam az élesztőt kb. 1 dl langyos-cukros tejben és úgy gyúrtam a többi hozzávalóval tésztát, majd lefedve duplájára kelesztettem.

Ezután a tésztát négy egyenlő részre vágtam és egyenként enyhén lisztezett felületen szép vékonyra kinyújtottam őket. Lekentem felvert tojással, megszórtam a reszelt sajttal és derelyevágó segítségével hosszúkás csíkokat vágtam (ízlés kérdése a forma és a méret, lehet hosszabb és rövidebb csíkokat is vágni).

Hagytam kelni addig, amíg a sütő bemelegedett. majd 180-190 fokon aranysárgára sütöttem. Sok lesz ekkora adagból, de zárható dobozban sokáig eláll.

2013. július 1., hétfő

Sült túrógombóc fahéjjas tejföllel sütve


Recept innen. Ritkán készítek túrógombócot, pedig szeretjük. Ennek végtelenül egyszerű oka van: párszor szétesett a gombócom kifőzés közben vagy éppen tök kemény maradt, ezért elment a kedvem a további próbálkozásoktól. Aztán nemrégiben megláttam ezt a variációt. Ennél az elkészítési módnál nem kell vízben kifőzni a gombócokat, hanem vajazott hőálló tálba kell sorakoztatni őket, fahéjjas tejföllel nyakonönteni és sütőben puhára párolni. Na, gondoltam, teszek egy próbát. Jól döntöttem. Habár a gombóc másnapra szívta magába az összes nedvességet, frissiben is finom volt. Legközelebb egy nappal korábban készítem el és csak másnap tálalom. Jó hidegen:)

TIPP: gyümölccsel, nutellával, csokival töltve még finomabb a végeredmény:)


Hozzávalók:

fél kg túró
10 dkg cukor
1 tojás
zsemlemorzsa (az eredeti receptben 1,5 zsemle tejbe áztatva és jól kinyomkodva)
1 csomag vaníliás cukor
1 citrom reszlet héja
(mazsola - ízlés szerint)

öntethez:
2 nagy pohár tejföl
ízlés szerinti cukor
2 teáskanál vanília aroma
1 teáskanál fahéj

a morzsához:
vaj, zsemlemorzsa, cukor

A túrógombóc hozzávalóit keverjük össze annyi zsemlemorzsával, amennyi összetartja és formázhatóvá válik. Vizes kézzel formázzunk is a masszából gombócokat, majd sorakoztassuk őket kivajazott hőálló tálba. Az öntetet keverjük ki és öntsük a gombócokra. Az egészet toljuk 200 fokos sütőbe és kb. 30 percig süssük.

Közben a vajon pirítsuk meg szokásos módon a zsemlemorzsát, ízesítsük kevés cukorral és szórjuk rá az elkészült, sütőből kivett gombócokra. Várjuk meg, amíg valamelyest kihűl és csak ezután fogyasszuk.